Mi a düh?

Beküldte Marcsi - 2015, február 4 - 23:30
Heti párbeszéd Feldmárral
Feldmár András
 
KINGA: Kedves András! Az utóbbi időben többször nagyon dühös voltam valakikre. És többször nagyon elkeseredtem ugyanazon személyek miatt, úgy éreztem, áldozatszerepbe nyomnak vissza. Sokszor nem tudtam megküzdeni velük. Utólag úgy éreztem ilyenkor, kiszolgáltatom magam nekik. Párszor viszont kirobbantam nekik. Egy könyvben olvastam, hogy ha haragszom valakire, akkor úgy vezessem le haragomat, hogy kiabáljam el fényképeiknek, hogy mi a bajom velük. Én ehelyett földhöz vágtam pár bögrét. Normális ez? Mit kezdjek a dühömmel? Az a kérdésem, hogy az elfojtott düh akadálya az életerőnek? Vagy az elfojtott életerő eredménye a düh? És mikor van az a pont, amikor azt mondhatom, hogy ennyi elég volt, tovább nem tartom velük a kapcsolatot?
 
ANDRÁS: A harag, düh, bosszúság mögött a motiváció a vágy arra, hogy valami megváltozzék. Aki nem akar semmit sem másképpen, mint ahogy van, az nem lesz dühös. Aki utálja a valóságot, az állandóan mérges. A falon át akar menni, nem ott, ahol az ajtó van, és megsérül, mert a fal nem enged. Dühroham. Amikor a lányom pici volt, három éves talán, beleszaladt az asztal lábába, megütötte magát jó keményen, de nem sírt, hanem mérges lett. Hogy mer az asztal lába az ő útjában állni?
 
Sokan jönnek hozzám, vagy maguktól, vagy mert küldték őket, akik azt hiszik, hogy “anger management”-re van szükségük. Adok egy példát. Harminc év körüli férfi, akinek a barátnője azt mondta, hogy vagy anger management, vagy ott hagyja.  Így hát megkeresett. Egy szép nyári napon kettesben és a nő kutyájával elmentek a hegyekbe kirándulni, piknikezni. Késő délután elindultak hazafelé. A nő beült a férfi kis teherautójába az utas oldalon, a férfi pedig bepakolta a pokrócokat, ezt-azt és végül is kereste a kutyát, hogy azt is a kocsiba tegye. A kutya tudta jól, hogy mi van, de nem akart hazamenni. Bármennyire is kergette a férfi, a kutya ügyesebb volt, nem lehetett őt elkapni. Megelégelte a férfi a játékot, otthagyta a kutyát, beült a kocsiba, padlóra nyomta a gázpedált, káromkodott és elszáguldott, míg a kutya lihegve rohant a teherautó után. Ezek után kapta az ultimátumot megrémült barátnőjétől. A terápia folyamán arra lyukadtunk ki, hogy vannak bizonyos helyzetek, amik bárkiből haragot préselnének ki, a fent adott helyzetben én magam is dühös lettem volna. Én viszont elkerültem volna a helyzetet, mielőtt elöntött volna az őrjöngés. Abban a pillanatban, amikor a kutya nem engedelmeskedett, én nyugodtan elfoglaltam volna a helyemet a volán mögött, és megkértem volna barátnőmet, “Légy szíves, rakd a kutyádat a kocsiba.” Szerintem ez az anger management lényege: megtanulni azt, hogy hogyan lássam tisztán és gyorsan, mikor kell elkerülnöm bizonyos helyzeteket. Nem az, hogy bármilyen frusztráló helyzetben is harag nélkül tudjam eltűrni, elszenvedni, kibírni a körülményeket.
 
A harag természetes, normális, akárcsak a nevetés vagy a sírás. Sem a nevetést, sem a sírást, sem a dühöt nem akarom kiküszöbölni, megsemmisíteni magamban. Ferenczi Sándor a „Nyelvzavar a felnőttek és a gyermek között” című tanulmányában leírja, hogy a gyerekek nyelve a gyengédség, míg a felnőttek nyelve a szenvedély. Ha a felnőtt a pórázról elengedi a szenvedélyét, a gyerek brutalizálva fogja érezni magát. Tehát egy gyerek sohasem érdemli meg  a dühöt, hiszen arra kényszerítené, hogy elkerülje azt, aki dühös rá, meneküljön tőle, de egy felnőttet a másik dühe esetleg felébresztheti arra, hogy tettei bántják vagy frusztrálják a másikat, és abbahagyhatja.
 
Nincs olyan magas és fennkölt tudatállapot, amiben a harag nem mutatkozna. Tanítómesterem, R. D. Laing, Sri Lankában, egy hegy tetején, szemtanúja volt, hogy mestere, Kali papja, talán a világ legmegvilágosodottabb embere, egyik tanítványát úgy megütötte botjával, hogy annak kulcscsontját eltörte. Egy pillanatra elárasztotta a düh, mert tudta, hogy a tanítvány azon gondolkozott, hogy megerőszakolhatná-e Laing feleségét, mialatt kísérte a hegy tetejére. Van igaz, jogos düh, amitől nem szabad megszabadulni.
 
A stressz törvénye, amit Dr. Selye János írt le először Montreálban, Kanadában, annyi, hogy csak négy lehetőség van a stressz nyomása alatt:
 
1. Harcolni eredményesen a változásért, ami véget vetne a stressznek;
2. Menekülni eredményesen;
3. Segítséget kérni, eredményesen;
4. Ténylegesen beteggé teszed önmagad.
 
Amikor nagyon dühös vagy valakire, akkor harcolsz azért, hogy stressz nélkül tudjál vele együtt lenni. Ha ez nem eredményes, akkor menekülnöd kell, hacsak nem találsz valakit, aki megvédene, különben belebetegedsz a szituációba. Más lehetőség nincs.
 
 
"Évekbe telik, amíg az ember rájön, hogy tulajdonképpen mi is a vágya,
évekbe telik, amíg kibogozza az igazságot az elvárások,
a programok, az utánzások tömegei közül.
Teréz anya mondta, hogy a legjobb ima, ha az ember a szíve csendjére hallgat."
Feldmár András
 
Az elfojtott düh megbetegít.
Én azért disszidáltam 1956-ban, mert menekültem az anyámtól, a kötelező orosz nyelvleckéktől, a bornírt, elnyomó társadalomból. 75 éves leszek hamarosan, hálás vagyok annak a 16 évesnek, aki menekült. Lehet, hogy már nem is élnék, ha maradtam volna. A halál egyfajta menekülés.
 
2015. február 4. 
 
 
•

 

Feliratkozás a Hírlevélre, ajándék ÖN-TUDAT-osítás E-book-kal:

 

Kérem az E-book-ot is - így iratkozom fel a hírlevélre!

vagy anélkül:

Feliratkozom a hírlevélre!

Elérhetőség:

sutomaria kukac eromerito pont hu

+ 36 70 314 11 92