Különbözőségeink

Különbözőségeink

Napi tanítások

Péntek volt. Utólag rakom össze az energiák érdekes áramlását.

Ügyfelem, - kivel kölcsönös tisztelettel vagyunk egymás iránt és nagyon szeretjük a másik társaságát, - Enikő kicsit korábban feltette a kérdést: vajon tudnánk-e kivételesen csütörtök helyett most pénteken megejteni megbeszélésünket? Mivel a pénteki vendég ez alkalommal egy vidéki programja miatt máskorra tette a találkozónkat, automatikusan megnyílt Enikő számára a tér. Nem kis örömmel vette rugalmasságomat.

9-kor szoktunk kezdeni. Mindig pontosan érkezik, vagy jelentkezik be a beszélgetésre. Most új helyen találkoztunk. Meglepődtem, amikor kicsivel előbb csörgött, hogy gyaloglása eredményeként előbb ért célhoz, feljöhet-e esetleg? Így a mindig pontos hölgy, kicsit korábban érkezett. Számára remek volt, hogy a kissé éles-hűvös időben nem kellett az utcán várakoznia.

A szokásos együttműködésünk eredményesen telt. Örömmel töltöm vele az időm, mert figyelmes, pontos a munkájában és kreatív ötletei magával ragadnak engem is. Örülök, hogy segítségére lehetek saját munkámmal, megfigyeléseimmel, oldásaimmal.

Akivel ilyen jól egy hullámhosszon vagyunk, tőle nehezebben szakadunk el. Mindig van még mesélni való.. ám most időben sikeresen befejeztük és elégedetten váltunk el. Jól indult napunk!

Közben persze vigasztalhatatlan az idő. Olykor kisüt, és olyankor boldogan megyek sétálni-gyalogolni. Sajnos csak egy napra fordul mostanában elő a napsütés. Ilyen napok között került sor egy remek oldásra egy régi ismerőssel.

Elfoglaltságaink közepette áldást mondtam arra, hogy mindezt akár kedd este és skype-on át is meg tudjuk csinálni. Ez esetben is így történt. A váratlanul felbukkanó régi ismerős elég sürgető kérésének eleget téve az utolsó este megoldottuk, azaz a konfliktusára fókuszáltunk és sikeresen ki is oldottuk a mögötte húzódó okot. Ezért a munkáért járó ellenszolgáltatás kérdését személyesen, vagy utalással szoktuk megoldani.

Ez esetben az ő kérésére a személyes, beszélgetős találkozás mellett döntöttünk. Így alkalma nyílik arról is mesélni, az oldás után az aggodalomra okot adó találkozás hogyan is sikerült, fejeződött be végül?

Közeledett a nap. Péntek délután 17 órára beszéltük meg. Azonban egy másik programja és egyéni kívánsága amiatt előbbre kellett hoznunk, mert egy másik programra – utánam- feltétlenül el akart menni. Beleegyeztem. Saját órám miatt csak fél 5-re tudtam előre hozni.

Elérkezett a napunk. Órámat megtartottam, s már rá várva készülődtem, mikor megérkezik egy sms-e: - Szia, késésben vagyok, araszol a buszom.

• Ááá, megint ezt kapom. Köszönöm! Ezzel tehát dolgom van! – nyugodtan konstatálom. Kíváncsian várom, milyen reakcióm, lesz, hogyan tudom „kezelni” a dolgot.. hiszen legutóbb nem túl kellemesen akadtam ki az 1 órás késés apropóján.

Gondoltam, valahol itt van a közelben és hamar ide fog érni. Csak szeret időben jelezni. Amikor rákérdeztem: merre, hol is van, felhívott. Ekkor lepődtem meg, mert kiderült, hogy igen messze van az általa kért helytől és időponttól. Ráadásul olyan flegmán nyilatkozott, és kérdéseimre egyre felháborodottabban kezdett válaszolni. A lényeg, hogy neki ez belefér, ő sose szokott pontos lenni… és amikor az időre kezdtem kérdezgetni, hogy már háromszor módosított, és az én időmmel mi is a helyzet… és hogy emiatt kezdem kényelmetlenül érezni magam… szó szót követett, s mikor kezdtem volna kifejteni neki, hogy én nem érzem ilyen jól magam, mert az időm tiszteletét érzem sérülni… és ezt szívesen kifejtettem volna …amire aztán végül nem maradt időm... minden ok csak a BKV és a villamos körül forgott. Neki ebben nem volt része. Abban sem, hogy 10 perccel a találkozónk előtt még csak egy busszal araszolt afelé a villamos felé, ami a nagy körúton elhozta volna oda, ahol találkoznunk kellett volna.

Azt hiszem, ez nyomta meg nálam a gombot.

Hogy ő semmiben nem hibás. Csak a busz. Csak a forgalom. Csak a külső világ… és ez annyira nem egyezett azzal, amit tapasztalok Sőt, azzal meg főleg nem, amit tanítok.

Túl éles az ütközés!

Pontosan ezt számtalanszor megéltem, hogy azért nem tudtak eljutni hozzám emberek, mert a belső programjuk erősebb volt annál, hogy igazából odaérjenek. Pontosan tudom, hogy a pánik beteg miért jelenik meg pontosan a megbeszélt időben – csak éppen egy nappal korábban. Amikor egyébként is ügyfél van nálam. Vannak tipikus jelei. Rutinosan felismerem.

Igen. Ez az önszabotázs.

Amikor tartunk attól, hogy változnunk kell, vagy valami nem éppen kerek szándék van bennünk a másikkal kapcsolatosan.

Amikor erre vittem a beszélgetés fonalát… az bizony egyszerűen abbamaradt. Egyszerűen azért, mert udvariatlanul letette a telefont azzal, hogy nem szeretne velem találkozni… kinyomta.

Ilyen előzmények után természetesen egy csepp kedvem sem volt ahhoz, hogy találkozzam vele és ismét végighallgassam azt a mesét, ami szerint másként látjuk a világot. Nem hisz abban, hogy meg tudunk mindent teremteni. Szerinte nincs mindenre ráhatásunk. Ő ezt tapasztalja. Van a sors, és ő azt tapasztalja, hogy nem tudjuk befolyásolni.

„És ez a közlekedés is ilyen. Sajnálom, hogy így alakult, de valószínűleg nincs már dolgunk.” – jött a spiri magyarázat. - És még egy kis hivatkozás az ő rugalmasságára és hogy reméli megértem, hogy ő ilyen (Vízöntő).

Értetlenül álltam. Kezem széttártam.

Józan eszem azt mondja: egy ember, egy orvos, aki emberekkel dolgozik.. aki intelligens, tanult, nem így játssza le ezt a meccset. De rá kellett jönnöm, sokat vártam. Talán volt bennem elvárás is. Hmmm, minimális.

Sem elnézést nem kérünk, csak kinyomjuk a telefont. Sem bocsánatot nem kérünk, az udvariatlanságért és/vagy a késésért.

Nem volt mit tenni: átküldtem a pontos adatot, ami a továbbihoz szükséges és magamban oldottam az esetre.

Biztos voltam benne, többet nem találkozunk.

Így hát nem volt alkalmam elmagyarázni és a tudomására hozni, hogy egészen máshonnan, más nézőpontból közelítjük meg az idő kérdését. Hogy matekos és rendszerszervező lévén előbb találkoztam az időtervezés és feladat-ütemezés kérdésével, mint az átlagemberek.

Hogy a tréningekhez való közeledésem első lépése – az amúgy projektmenedzsmentben adott feladatom mellett, - az Időgazdálkodás korszerű dán rendszerének megismerése volt. Ami már akkor lenyűgözött remek struktúrájával, hatékonyságával, praktikus részleteivel! Ez azóta csak tovább fokozódott bennem.

Hiszen a tréneri múltam első feladata hogy-hogy nem az Időgazdálkodás és hatékonyság tréningje volt, amit megtanultam, és nemcsak munkatársaknak, hanem a multi-környezet vezetőinek is tanítottam.

És mint ilyen gyakorlattal rendelkező, aki elég jól tervezem és igyekszem betartani az időhöz való jó kapcsolatomat, igazán szeretem jól ütemezni a dolgaimat. És ez a nap is ilyen volt. Az ő vele való beszélgetésünk után egy kedves ismerőssel is sikerült volna találkozni, mert éppen neki is így volt jó és alkalmas.

Ez a mostani diskurzus azonban mindent felborított. Én, a pontatlan ismerőssel, aki el is játssza a sértett és megbántott ügyfelet, ahelyett, hogy felvállalta volna a saját részét az ügyből… sértő szándékú választ és akciót adott. Sajnos, szomorúságot okozva ezzel nekem is és magának is, de egy ismerősömnek, akit emiatt nem tudtam bevárni (e találkozó utánra egyeztettem vele időt).

Ezzel a rossz érzéssel, hogy talán tapintatlanságom miatt esetleg másnak is okoztam kényelmetlenséget, ezzel mentem haza, hiszen nem volt értelme ezek után a bosszúságban további 1,5-2 órát értelmetlenül várakozva, belül őrlődve eltölteni.

Így hát a másik barátomat sajnálkozva lemondtam.

Szatyraimmal hazaballagtam. Ám legalább a csodás Gellért hegyi oldalt felfedezve nekiindultam gyalogolni és a fejemből kisétálni-gyalogolni a felgyülemlett érzelmeket.

Felfrissülve érkeztem haza, remélve, hogy a másik kedves barátommal jobb időt fogunk mégis együtt tölteni- egy későbbi, máskori időpontban! (Ez így is lett, ez lesz a következő történetem!)

A nap mérlege: 1:1. Legalábbis ez volt a pillanatnyi állás, érzésre.

Jó kezdés, kevésbé jó folytatás. Ám közben rá kellett jönnöm, sokkal jobb az állás: hiszen a délelőtti remek munka, a pompás jóga s aztán egy remek gyaloglás jobb arányokat adott az egész napra. Legalább 3:1 lett az aránya!

Te hogyan zárod az ilyen napjaidat?

Milyen érzésekkel teszed mérlegre a nap eseményeit, s magadat?