F**k it - B...a meg! 2.

Beküldte Marcsi - 2015, január 28 - 00:22
F**k It - B...a meg! 2.
Az igazi spirituális út
F**k it - B...a meg! c könyv borítója
(részletek a könyvből)
 

A jelentőségteljes dolgok fájdalmasak

Bármi, aminek jelentősége van számunkra, bármi, ami számít, magában hordozza a fájdalom lehetőségét. A jelentőségteljes dolgok halmaza tulajdonképpen egy színes doboz, fájdalommal a belsejében. És néha akaratunk ellenére felpattan a doboz teteje és kiszabadul a fájdalom.

A baj az, hogy a fontos dolgok kötődéssel járnak. Ha pedig kötődünk valamihez, akkor fennáll a lehetősége annak, hogy megfordul és belénk harap.

A buddhisták sokat foglalkoznak kötődéseikkel, ami érthető is. Számukra ez a bűnnel egyenlő. Ha megszabadulsz a kötődéseidtől, jó úton vagy a szabadság felé. Tulajdonképpen ez maga lehet az út. Meg a leállósáv. Meg az út menti gyorséttermek. Meg a nyilvánosság. Meg a nyilvános vécék a pihenőknél, bár ez utóbbiban nem vagyok annyira biztos. Talán egy kicsit messzire mentem.

De van ám itt egy bökkenő, ha megpróbálod lerázni magadról a kötődéseidet, a vágyaidat. Mégpedig az, hogy ez nem könnyű. De nem ám. Ezzel az erővel azt is mondhatnánk, hogy "nem könnyű harminc másodperces rekordot futni egy kilométeren." Naná, hogy nem könnyű. Baromi nagy az esélye, hogy képtelenség.

De a témánál maradva: nem akarlak nagyon letörni. Még nem. Egyelőre. Elég annyit mondanom, hogy ha bármilyen formában jelentőséget tulajdonítunk a dolgoknak, az már kötődés. Az viszont feszültséggel jár. Amikor elengedjük ezeket a jelentőségeket, velük tart a kötődés és a feszültség is.

Nézzük meg, mi történik, ha valamelyik jelentőségteljesnek tartott dolog - valami, ami nagyon fontos nekünk - tényleg fájdalmat okoz.

B...A MEGET MONDUNK A FÁJDALOM SZEMÉBE

 

 

 

De aztán mintha kidurranna egy buborék az agyadban, hirtelen kívülről látod magad. Tényleg emiatt a félórás késés miatt vagy ilyen stresszes? Mintha nem várhatnának azok a szerencsétlen szendvicsek. Az isten szerelmére... Megint kipukkant egy buborék.

B...a meg.

És az egész tested ellazul, ahogy visszasüllyedsz az ülésbe. A légzésed lelassul, és úgy nézel körbe, mintha maga Szűzanya jelent volna meg neked. Körülötted mindenkit szétvet az ideg, de te boldog és ellazult vagy.

Nyugi, fiúk, nyugi, lányok. Ébredjetek és figyeljétek, hogy pattannak szét a buborékok.

Hirtelen azt veszed észre, hogy élvezed, hogy csak magaddal foglalkozhatsz. Becsukod a szemed és úgy érzed, mintha hátrafelé zuhannál. Ez a mennyország, talán a szerelvény ütközött és a vezető valóban Szent Péter, aki közli az utasokkal, hogy nem tudja mennyi idő még, amíg megtisztítják a mennyország kapujához vezető utat.

Érzed az ülést magad mögött: a legkényelmesebb, amiben valaha ültél. Vajon a többi utas miért nem érzi ezt? Olyan szerencsések vagyunk, hogy ilyen kényelmes üléseket kapunk, hisz néhány évvel ezelőtt még csak fapadok voltak. Vegyük csak számba az előnyöket. Tulajdonképpen még csodálkozol is, hogy az emberek nem járnak le ide, ebbe a meghitt zugba, valami nyugtató élményterápiára, hogy az emberek, a hosszú fém mozgólépcsőkön haladva maguk mögött hagyhassák a felszínen elterülő városban tomboló őrületet.

Az élet szép.

Később, a nap folyamán, amikor az emberek az általad (megkésve) elkészült szendvicseket eszik, érzik, hogy a szabadság szikrája ébred a testükben. Mintha egy apró buborék szállna fel a fejükbe, hogy aztán ott kipukkanjon.

 

 

 

Egy magányos könnycsepp gördül le az arcodon.
Aztán történik valami. Amikor a könnycsepp az ajkadhoz ér, megérzed a sós ízt. Beledugod az ujjad az üres mogyorós zacskóba, hogy megízleld a sót. Aztán megfigyeled az előtted lévő kék bőrülést, és előrehajolsz, hogy megszaglászd: az illata apád új autójára emlékeztet, amit még gyerekkorodban vett. 
Aztán végignézel a soron, és észreveszel egy férfit, aki előrebillenő fejjel ül. Nagyjából egyidős lehet az apáddal. Tetszik neked a kardigánja. Nem tudod, miért, de nagyon tetszik. Kényelmes, puha darabnak tűnik.
Aztán a nejére nézel, aki mellette ül, és egy kertészeti magazint olvas. Hirtelen kertészkedni támad kedved. Sohasem kertészkedtél még életedben, de most szeretnél. Szeretnél magot vetni a nedves, fekete talajba, és nézni, ahogy napról napra nő a hajtás. Ezt fogod tenni, ha hazaérsz. Korán kelsz, és magokat vetsz.
Mit csináltál eddig? Egy szendvicsbár üzletvezetője voltál? Miért is aggódtál? B...a meg. Micsoda stresszes, feszült, szánalmas élet volt ez.
Mi a franc számít? Az élet maga az, ami számít. A szőnyeg puhasága a meztelen talpad alatt, itt és most, ebben a pillanatban, ebben a kényelmetlen kabinban, több ezer méter magasban... Ez az Élet. B...a meg,  ez maga az Élet, az isten szerelmére!
 
 
 
 
Ha valaki megtudja, hogy rákos, hirtelen már nem is érti, hogy aggódhatott olyan jelentéktelen dolgok miatt, mint a munkahelyi asztala, vagy az adók befizetése, vagy hogy az utóbbi években felszedett néhány plusz kilót. Egyik pillanatról a másikra veszítik el a jelentőségüket az eddig oly fontos dolgok.
Távlatjárgánnyal repülve még látod ugyan a fákat, de onnan fentről sokkal kisebbnek tűnnek. És most, hogy látod az egész erdőt és az azt körülvevő földeket, rájössz, hogy a fáknak bizony nincs semmi jelentőségük.
A szeptember 11-i terrortámadások, a londoni metrórobbantás vagy a cunami után legtöbbünk felszáll a távlatjárgányra. Hirtelen azok az apróságok, amelyek korábban annyira foglalkoztattak bennünket, szánalmasan jelentéktelennek tűntek. Élünk a családunkkal egyetemben, és ez az egyetlen, ami számít.
Bármi, ami működésbe hozza és felrepíti a távlatjárgányunkat, legyen az személyes vagy világtragédia, ami elgondolkodtat bennünket, pont olyan, mint amikor b...a meget mondunk a hétköznapi aggodalmainknak.
"B...a meg, miért is aggódtam ennyit emiatt?"
"B...a meg, tényleg élnem kellene végre és nem ezeken az apróságokon rágódnom."
"B...a meg, segíteni fogok az embereken, hogy jobbá tegyem a világot.+
 
Néha a gondolatok láncolata egészen a sztratoszféráig repít minket.
 
 
 
 
 
Vess egy pillantást az időre is. Ha szerencséd van, akár nyolcvanöt évet is eltölthetsz a Földön. Az ember körülbelül százezer éve van jelen, szóval az emberiség történelmének 0,00085 százalékát töltöd el rajta. És az emberek jelenléte a Földön elég rövid ahhoz a négy és fél milliárd évhez képest, amióta élet van a bolygón: ha a Föld jelenlétét egy napnak feleltetnénk meg (az ősrobbanás éjfélkor tenné meg a kezdőrúgást), az emberek csak a nap végén, éjfél előtt néhány másodperccel bukkannának fel.
Az élet egy szempillantás alatt elmúlik. Igen kevés ember él azok közül, akik már száz éve is itt voltak. És mi is viszonylag hamar elmúlunk.
Ha térben és időben nézzük, a létezésünk a lehető legjelentéktelenebb. Távlatjárgányunk olyan magasra emel fel minket az erdő fölé, hogy már a szavak jelentésére sem emlékszünk, csak egy mozgó fénypontot látunk. Gyönyörű, apró, lágyan ragyogó fényt. Egy elveszett szentjánosbogár az űrben. Lent a Földön a szentjánosbogár csak egy éjszakát él. Gyönyörűen ragyog, majd örökre kialszik.
Ott fenn a magasban rájövünk, hogy az életünk pont olyan, mint a szentjánosbogáré. Azt leszámítva, hogy a levegő hétmilliárd szentjánosbogárral van tele. Gyönyörűen ragyognak egy éjszakán keresztül. Aztán kialszanak.
 
Szóval b...a meg, ennyi erővel te is ragyoghatsz.