Életérzés

Tavaly történt. Vagyis akkor kezdődött ez a 'szerelem'...

 The Bits Hungarian Beatles-tribute Supergroup

The Bits - Hungarian Beatles Supergroup

Barátnőmmel egy igazán jó kis programról, (indiai mester előadása, meditációja volt, ami után áldást is kaptunk, tehát igazán fennkölt lelkiállapotban voltunk) hazafelé tartottunk. Az ELTE épületében volt, a kiskörúton mentünk a Cálvin tér felé.. mikor egész komoly, erős, szokatlan zajokat hallottunk. Hamar kiderült, zenét hallunk.  Betérve a Múzeum kertjébe fedeztük fel, hogy a került programjaként, nyár végi koncertek vannak.. s akkor épp a The Bits együttes játszott. Addig sose hallottam róluk. Nemhogy hallottam volna őket.

Mit játszott? Fergeteges koncertet adott, remek bulit csináltak! A jobbnál jobb Beatles nótákat adták elő, egyiket a másik után. Legyökereztünk, nem bírtuk ott hagyni őket. Minden dal a szívünkig szólt, ha nem tudtuk a szövegét, akkor is táncoltunk, mozgott minden tagunk zenéjükre.

Jók voltak! Mit jók! Remekek!

A már emelkedett hangulatunk még magasabbra hágott. Szinte lebegve, a jó érzésektől átjárva, minden ízünkben-porcikánkba behatolt a zene ritmusa, dallama, felejthetetlen összhangja. Az öröm járt át minket. Lelkesen, feldobódva, mosolyogva, táncolva-ropva telt az idő... Elég sok számot meghallgattunk.  Aztán persze egyszer csak véget ért a koncert.

Ámulva hagytuk el a helyet: nem is tudtuk, hogy van ilyen remek magyar együttes, akik ilyen magas minőségben játsszák a Beatles dalokat. Valójában ők egy Beatles emlékzenekar. A vezetőjük, aki szinte mindent tud az eredeti együttesről, zongorán és gitáron zenél. Az ő, s az egész együttes lelkesültsége átsüt a zenén, zenéjükön. A csapat összeszokott. Remekül játszanak, minőségi a munkájuk.

Azóta többször jártam a havi rendszeres, a Muzikumban (a régi Kossuth Klub helyén, Múzeum utca 7.)  tartott koncertjükön. Mindig teltház van.

Mindannyiszor, mikor ott vagyok, az öröm jár át. Ha körülnézek, azt látom, hogy a 8-10 éves forma gyerekektől kezdve, - akiket persze a szüleik hoznak el, és szüleikkel együtt ropják-éneklik a dalokat, - a kamaszlányokon és fiúkon keresztül, akik csápolnak, énekelnek-ropnak, a 30-40-50 és bőven afölötti korosztály egyaránt lelkesen mozog, énekel, van együtt a zenekarral. Sokszor megkérdezi Zsolt az együttes vezetője, ki van külföldről és bizony északról, vagy déli országokból, és legtöbbször vannak a hallgatóságban.

Egyben azonos mindenki: szeretik ezt a zenét. Lelkesen végigvárja s élvezi a koncert minden percét.

Jómagam már kamasz koromban is hallgattam - az eredeti Beatles együttes - zenéjét. Akkor nem tudatosult bennem, mennyire jó is ez a zene! Hallgattuk.  Meg volt bakelit lemezen. Ám ide, - talán mondhatom így, akkor még a vasfüggöny mögé, - nehezen tudott beáradni ez a fajta minőség, szabadság és felszabadultság. Vagy nehéz volt befogadni, átélni? Mennyi öröm, lelkesültség, jó érzés található benne! Sok évnek el kellett telnie, míg rájöttem és megértettem az akkori korszak fiatalságát, őrületét, tombolását. Hogy nem volt véletlen az együttes sikere!

Talán át kellett élnünk nekünk is azt a korszakot, amikor a szabadság íze meglegyintett minket. Amikor máshogy tudunk apró dolgokra is ránézni. Más dolgok lettek már számunkra is fontosak. S azokat másként tudjuk értékelni.

Magamról tudok beszélni leginkább... nekem ma másként jön le ez a zene. S adja, nyújtja a teljes felszabadultságot. És azt kell mondjam, amit másokon is látok, hogy ez az érzés - maga az ÉLETÉRZÉS, s egyúttal az ÉLETÖRÖM.
Ez egy minőség. Magas minőség! Ezeken a fiatalokon keresztül főleg!

A mai nap élménye íratja velem ezt a bejegyzést. Fel vagyok töltve újra. Bennem rezeg még a mai koncert minden pillanata, érzése, íze, zamata, ritmusa, öröme. A teljes érzékelésemmel fogadtam be valamennyi dalát. Nem volt kevés. 

Az együttes kitalálta, hogy ma 100 Beatles nótát fog eljátszaniTeljesítették!

Öröm volt ott lenni. Öröm volt hallgatni, Öröm volt velük énekelni.. Vagy a közönséggel, mert nincs olyan ember, aki ne énekelne velük.. a megfelelő strófánál. Jó volt velük együtt rezegni. Átélni a felszabadult örömet és a kikapcsolás, a zene örömét, amikor az örömben tudunk kapcsolódni. De jó is lenne, ha ilyen minőségű és hatású dolgok történnének manapság - mondjuk a plakát-háború helyett! Mert nagyobb értelmét látom ennek, ami átadja az emberek számára a kikapcsolódás örömét és a zenével való magas szintű találkozást.

A fiúknak gratulálok!

6,5 órán keresztül játszottak (no, persze szünetekkel). Remekül felépített koncertet adtak és a hangulatot egyre csak emelték, fokozták. Magas szinten fejezték be! A néző- és hallgatóközönség egy emberként zúgta, énekelte a megfelelő strófát, zúgott a taps véget nem érően... Köszönjük fiúk!

A csapaton nem látszott a fáradtság. Az utolsó órában is olyan lelkesen, olyan frissen énekeltek, játszottak, mintha most kezdtek volna... csak talán a felfokozottságuk volt magasabb szinten.

Én még egyetlen nótával megfejeltem volna a rekordot... - hiszen a kiskutyák is éppen 101-en voltak... - de ne legyek telhetetlen!

Köszönjük fiúk! Ez csúcs volt!

Méltán fognak utazni Liverpoolba, ahova őket is meghívták, mint Beatles-t játszó tribute-zenekart.

Ezzel a koncerttel pedig bizonyára be fognak kerülni a Guiness rekordok könyvébe! Hisz ilyen hosszan még soha senki nem játszott Beatles dalokat.

Csak így tovább!
Ezt az élményt adjátok tovább, mindenkinek, akihez elér
- mert felszabadít, elvarázsol, felold!
Mert tőletek sugárzik és lesz ilyen élő ez a zene!

Mindenkinek szüksége van rá, hogy ezt átélhesse!

 

 

Legközelebb 2015. augusztus 6-án játszanak,
ugyanitt a
Városligeti sörsátorban.
annak az emlékére, hogy
50 éve adták ki a HELP című lemezt.
Természetesen ezt az albumot fogják teljes egészében játszani.

 

Ha a jógásaim velem tartanak, akkor - óra helyett, - ott találkozhatunk, ünnepelhetünk mi is! :-) 

Cím: 
The Bits 100 Beatles nótából egy villanásnyi...


Egy villanásnyi egy mai nótából - sajnos, a telefonom csak ennyit bírt...

 

The Beatles: Hey Jude (Lennon-McCartney) Performed by The Bits Hungarian Beatles Supergroup

 

Némi - nem hivatalos - infó az együttesről:
- alig két éve vannak együtt,

- már közel járnak a 100 koncerthez,
- élvezik, amit csinálnak és ez le is jön a színpadról,
- számomra az akusztikus koncertjük felejthetetlen volt!
  ('15.09.05-én szintén lesz, gondolom a Muzikumban!)
- hamarosan Ausztriában is fognak játszani!
- én mindannyiszor remekül érzem magam a koncertjeiken!

 

Feliratkozás Hírlevélre, ajándék ÖN-TUDAT-osítás E-book-kal:

Kérem az E-book-ot is - így iratkozom fel a hírlevélre!

vagy anélkül:

Feliratkozom a hírlevélre!

Elérhetőség:

sutomaria kukac eromerito pont hu

+ 36 70 314 11 92