Jobbagyféltekés

Külön tanulmányt igényel ez a tanfolyam.

Először azt hittem: - Óh, nem olyan nagy dolog ez... simán menni fog. Már annyit rajzoltam.

Aztán a vágy, ami felébredt bennem és életre hívta ezt a sorozatot, - köszönet Szabó Magdinak, hogy vállalkozott rá, felkészült, átlépett sokféle gondolatán és áteresztette magán a témát, így alakítja egyéniségére, s tesz hozzá jobbnál-jobb dolgokat, -  szóval a vágy mégis jelezte: szükségem van rá.

Oly sok mindent ad. Most kell, van rá szükségem. Hogy mi az, hát csak morzsákat tudok ebből kifejezni... hogy mit hoz elő belőlem, milyen érzések bukkannak fel és milyen más lesz a folyamat után a szemléleted. Mert a lényeg maga a folyamat. Ahogy beleengeded magad.

Először ott a tiltakozás, bal agyféltekés gondolat - ennyi időt.. erre?

Aztán ahogy elindulsz és elkezded az első feladatot, máris felbukkannak elmédben olyan gondolatok, amelyekről nem is volt korábban tudomásod.. aztán ismerőssé válnak... bólintasz, ismerlek már! S néha, - bár csendben kéne dolgozni, - hangosan is kimondod! És meglepődsz. Mennyi minden gát, előítélet, gátló gondolat rejlik benned.. és elsősorban magad felé, magad alkotóvágya és teljesítménye elé gördíted a nagyobbnál nagyobb gondolati akadályokat.

Aztán egyszer csak eltűnik minden. Már nincs előtted semmi. Csak a vonalat látod, a centit, a keretet... s a részletet, húzod a papírt és üresen, csak vonal meg te. És belemerülsz, kialakul a csend benned. Már csak arra figyelsz, hol találkozik a vonal a másikkal?

Később jönnek a terek.. minden alkalommal eljátszod ezt az indítást... aztán a harmadiknál már csak csinálod és haladsz. Látod teret, és az agyadban-fejedben valami átbillen, másként kezded el látni a tárgyakat, a mögöttes teret észreveszed. S jönnek a madarak, hallod csivitelésüket... belerévedsz a pillanatba s tollászkodásuk játéka kitölti tekinteted. Észreveszed a fák karjait, ahogy ölelnek... a linóleum mintázatában meglátod a a portrét, amit a véletlen rajzolt oda neked.

Meghallod a csendben a zajt, észreveszed, ha olyan hang vagy hangzavar van körülötted, mely megzavarja a belső életedet.. s minden neszezés újra leköti a figyelmedet.

Egyszer csak ezt is engeded... a papír van csak, aztán az árnyék és a fény.. már jön a tér, a mélység és magasság, a háttér s a körülölelő köztes tér.. s billen benned a játék és világodra másként nézel már.

Ki és hol vagy ebben a folyamatban? Nem fontos.
Kiüresedsz és csak vagy, a pillanat és te. Körülötted semmi, ami elvonja figyelmed.. s 3-4 óra múlva veszed észre: - Jééé, már ennyi idő eltelt?

A végén csak felállsz és eltávolodsz... és valami más jelenik meg a rajzodon. Már összeáll egységbe, képbe, kifejezésbe - te vagy a papíron, eggyé váltál vele.

Hálás vagy, hogy belengedted magad, megengedted magadnak ezt a pár órát. Örülsz. Teljes vagy.
Örülsz a másiknak, néha szavak suhannak el melletted és te felkacagsz, belenevetsz a világba - mikor kacagtál ilyen felszabadultan?

És csak záporoznak a humor-pillanatok.

Esik le a Petőfi rajz a falról.
- Mert nagy ember volt. - jegyzi meg Magdi.

Milyen érdekes az orra.
- Mert valamibe beleüti...

(Petőfiről) 2 kép, ikrek.. csak más a fodrászuk.

Elindultunk!