Időgazdálkodás - új megközelítésben 1. rész

Beküldte Marcsi - 2019, augusztus 3 - 21:25

Jelen, ami híd a múlt és a jövő között

Időgazdálkodás - új megközelítésben 1. rész

Tanmese az elengedésről

Volt egy olyan időszakom, amikor a jógatanári képzésre jártam. Amikor megismerkedtem a jógával, nagyon hamar remek hatásai lettek a testemre, a lelkemre, a gondolataimra. Elkezdtem változni, fejlődni. Amikor egy jógatáborba sikerült elmennem, rendkívül céltudatossá váltam. Azt éreztem, ez annyira jó, hogy ezt nekem meg kell tanulnom% Sőt, nem csak tanulnom, hanem tanítanom is!

Amikor elindult az előkészítő képzés, ez teljesen körvonalazódott bennem. Ám hiába voltam céltudatos, nem választottak be, nem mehettem el rá. Akkor mégis úgy jöttem el egy bemutatkozó beszélgetésről, hogy kijelentettem: - Belőlem akkor is jógatanár lesz!

Megmondom őszintén, fogalmam sem volt, honnan érkezett ez a mondat? Mitől tudtam én ezt ennyire határozottan ott kijelenteni?

 

Nos, akkor azt éreztem, hogy ez nekem 'azonnal' kell. Mohóság? Akarnokság? Vagy csak egyszerűen belső tudás?

De akkor, ez az iskola - akkor, nem lehetett. Így elkezdtem másik képzést keresni és szerencsémre megtaláltam egy nekem valót. Így mellette párhuzamosan hamar elkezdtem tanítani is. Aztán ahogy ott levizsgáztam, megnyílt az előző iskolában a lehetőség. Egy újabb ajándék tárult fel előttem! Ez az én csodám volt! ;-)

És lám, bejutottam, beválasztottak a képzésbe. Persze, akkor még fogalmam sem volt az ásana nevekről, minden hát sok minden másról sem... Mégis örömmel indultam bele! Megszerettem a társaimat, és nagyon sok mindent tanultam. Igazi kemény élet iskolája lett a tanárképző! De nem bántam meg!

A kép Bad Neunahr-ban készült rólam, egy wok shop-unkon, akokriban, hétvégén

Aztán a két év helyett három évesre sikeredett és lassan elérkezett a nagy vizsga ideje.

Sirsasana in rop - Fejenállás kötélben

Hasonló nyár volt, mint most. Már átmentünk mindenen. Begyakoroltuk a sorokat, időre, ütemre, mit és hogyan tanítunk, mit tudunk az elméletről? Már csak a nyári saját gyakorlásra kellett fókuszálni.

És akkor jött egy furcsa korszak. Sokat tanított nekem.

Amolyan furcsa vákumban éreztem magam. Olykor ismételtem a gyakorlatokat, dogoztam és gyakoroltam. Talán épp olyan meleg volt, mint mostanában. Már csak az időt, az időpontot vártuk, amikor a vizsga következett. "Csak" gyakorolnunk kellett.

Az a három év, a havi utazások vidékre, olykor külföldre, táborok... a sok elmélet és információ, rengeteg óra és gyakorlati befektetés egyszer csak letelt. Végighaladtunk a folyamaton. Már mindent megtanultunk, amit lehetett. Már csak a vizsgáig kellett elérkeznünk. Azt az időt vártuk.

És érdekes módon, egy furcsa, szokatlan állapotba kerültem.

Imádtam a jógát. Mindent beleadtam abba, hogy ezt elérjem. Hogy ennek a tanára lehessek. Sokat fektettem vele. S természetesen magamba.

Mégis az utolsó két hónapban amolyan furcsa vákumba kerülve: nem volt kedvem semmihez. Persze tettem a dolgom. Gyakorolni is eljártam. Közben is gyakorolgattam otthon. Mégis meglepődve vettem észre magamon, hogy az a hajtóerő, az a motiváció, az a tenni akarás, ami olyannyira ott volt bennem, vitt előre... mostanra egyszerűen kifogyott.

Igazából nem volt lendület már bennem!

Megdöbbentő érzés volt átélni! Nem értettem magam.

Mi ez? Hogyan lehetséges? Mi van velem... hogy eddig mindent megtettem ezért, erőn felül is.. és most... nincs semmi erő bennem!

Űr, csak az üresség.

Átéltél már ilyet?

Még a tudat, az akarás dolgozott bennem.. ám éreztem, ez valahogy már nem az, ami eddig elhozott idáig!

Igazából már a vizsga is közömbös volt szinte abban a pillanatban. Nem érdekelt.

Mert kedvem aztán egy csepp sem volt hozzá! És közben ott volt bennem az értetlenség. MI EZ?

 Kövek egyensúlyban

Utólag már persze tudom.. a nagy cél előtt szinte kötelező ez a fázis! A belső csend, a kiürülés, a leállás. A versenysportolóknál ezért is alkalmaznak pszichológust, aki ezekre a fázisokra is felkészíti a versenyzőket.

Mert igen, ez szinte velejár!

Hosszú távú célok kitűzése sokszor keserves. Nehéz a beleindulás. Sok a rákészülés. Bizonytalan a kimenet. És idő közben annyi változás lép életbe és jön közbe. Ha szerencsés vagy, remek végcél terved, képed és érzésed van róla. Ez tartja életben benned az elérendő célt. Látod, hallod, érzed, még az illatát, zamatát is átéled sokszor... amikor eléred, amikor ott vagy már!

Csak a közbenső lépések alatt néha elveszted a fonalat. Új erőforrásokra kell szert tenned. Plusz anyagiakat bevonnod... És lassan, nagy nehezen aztán mégis elérsz a célig.. már ott toporogsz a jelképes ajtó, befutó előtt. Egy lépés van hátra... és lám: már nem is akarod.

Érdektelenné válik. Nem érted!

Hát ez az!

Mert a kitűzés, az út izgalma, és az összes felsorolt rész végig ott volt veled... de most akkor mi lesz? Hisz eléred! Miért küzdesz majd? Mi lesz veled? Milyen cél lebeg majd ezután előtted? Ám ez mégsem ilyen tudatos az emberben. Nem a racionalitás vezet ilyenkor.

A Projetkmenedzsmentben természetesen szükséges a mérföldkövekre gondolni. A záró aktust is megtervezni. A tapasztalatokat levonni... a tanulást megerősíteni. A hasznos tudást a gyakorlatba átültetni. És aztán akár átvezetni a résztvevőket egy másik területre, tudatosan. És amikor saját témád van? Nincs projektvezetőd? Magad vagy, egyedül?

Mit tegyél?

 

Nos, minden ilyen folyamatban van egy cél előtti üres-légtér időszak. Ahogy a kreatív tevékenységnél is van egy inkubációs időszak. Ez az, amit leírtam, hogy ezt éltem át. Hogyan tettem emlékezetessé magam számára a befutást? Hogyan segítettem magamat át ezen a furcsa érzésű időszakon? Érdekel?

 Első lépés

Ha igen, kérlek olvasd el majd a következő részt is...