Figyelem

Depresszió

Figyelem

 

Múlt héten valami kiesett... a napokból, a fejemből.. s csak pár nappal később jutott eszembe, ezt a történést akkor kihagytam. El voltam veszve. Valahol mélyen, messze. Te jártál már így? Csak jöttek a sötét gondolatok, behúztak s máris nem voltam jelen. Kikapcsoltam.

Azonban nem esett jól. Sem a sötét gondolat, sem a jelen-nem-lét, sem ez a belső szenvedés... sem az emiatt kihagyott program.

Depresszió

Aztán rájöttem, érzékenységem folytán, a kavargó külső erők belülre hatottak és én csak hagytam magam. A légkör... a holdállás... bármi...

Az egyik módszer ilyenkor: csak magamra kell figyelnem. S ekkor fewltánik, valami nem úgy működik, ahogy szokott. Kilépni hát könnyebb lesz belőle!

A másik remek módszerem pedig, hogy a másikra figyelek. Ahogy a másikon észreveszem, valami nem stimmel vele, magamról elterelve a fókuszt, vele törődve, neki segítve - magamat kihagyom a dologból. A magam keserűsége, bánata, rissz-rossz hangulata egy csapásra eltűnik. Hiszen figyelmemet a másikra fókuszálva, neki segítve, vele foglalkozva - a magam fájdalma semminek, csekélységnek tűnik.

S ezzel magamat a hangulat ingadozásból, rossz érzések fogságából - kirántom!

A másiknak pedig áldást hozok.

Mert látom: szüksége van figyelemre, törődésre, vagy csak a problémája ventilálására, azaz el/kimesélésére. Ha ilyenkor nem veszem magamra a terhet, az együttérzés mély bugyrába nem merülök bele, csak együtt vagyok vele, s megértem, elfogadom, lehetnek ilyen hangulatai, érzései, gondolatai - számára ez áldás lehet!

Fantázia szem: elfogadás, elengedés, egyensúly

Megélheti a teljes figyelmet! Megértést, lehetőséget kap arra, hogy olyan legyen, amilyen. Teljesen elfogadva!

S amikor ezt meg tudom neki adni, abban kétféle csoda rejlik.

Egyrészt az ő lelke töltődik, szeretve, elfogadva van. S ez jó neki. Megnyugszik. Terhét lerakja. Szomorúságát a szél is elfújja. S egy-két jó kérdés még lendíthet is rajta!

Másrészt nekem duplán jó érzés: mert adhatom magam! Csak vele vagyok. A figyelmet gyakorlom. Aztán meg rájövök, milyen jó volt a figyelmemet odaadni, a járulékos hasznot "'bezsebelni" - hiszen a saját problémám eltűnik, semmissé válik!

Tehát: ahogy figyelek másra... úgy figyelek magamra...?

Hiszen a társammal/baráttal/nővel gyakorolhattam, milyen a teljes odaadás, figyelem átadás - és meg is tanulhattam, hogy nekem is pontosan erre van szükségem!

Csak ennyit kell magamnak is biztosítanom! Figyelni magamra!! S elfogadni: lehetnek rossz napjaim, borús gondolataim, érzéseim. Ezek átsuhanhatnak rajtam. Szabad néha rosszul érezni magam! Csak ilyenkor ezt engedjem is meg magamnak!

Hiszen az egész ördögi kör abból fakad, hogy magamat szidom, ostorozom: nem így kéne, annyi mindent csinálhatnál, mire jó ez? Lusta vagy! Hanyag! Másoknak hogyan segítesz, ha magadnak sem tudsz?!

Elfogadás

És igen: szabad! Megengedni magamnak ezeket az átsuhanó felhőket, bánatos érzeteket és AZTÁN: szabad gyorsan kijönni belőlük. Nem benne maradni. Csak a megértést odaadni, saját magamnak is! A kritikát, negatív ítéletet elhagyni! Magadnak megbocsátani!

Mert csak ez, ami lehúz, s benne tart, mikor saját magadat megítéled!

Erre már nincs szükség, hasznot nem ad. Életedet nem segíti, ideje, hogy leadd!